|
|||
|
Kategóriák: Elgondolkodtató
Az írástudás szintjére cseperedett az a generáció, akiket újabban csak „facebook-csitriknek” hívok. Konkrétabban arra a 10-14 éves korosztályra gondolok, akiknek nincs jobb dolguk, mint a közösségi oldalak üzenőfalain élni "szerelmi" életüket. Általános jellemzőjük, hogy mind szerelmesek. Reménytelenül. Egy felsősbe. Vagy gimnazistába. Neadjisten egy felnőttbe. A lényeg, hogy elérhetetlen legyen. És ezt nem is igyekeznek titkolni. Nap mint nap telefloodolják a saját üzenőfalukat olyan mélységesen mély értelmű idézetekkel, mint "A szerelem legyőz minden akadályt" és "Soha ne add fel" és "Ne félj bevallani az érzéseidet, mert soha nem tudhatod, hogy a srác nem pont ugyanazt érzi-e irántad, csak fél bevallani" és hasonlókkal. Persze lelkes, hasonló cipőben és korban járó barátnőik állandó lájkolói eme optimista mottóknak. Ők azok, akik képesek félóránként kiírni, hogy unatkoznak. (Menj le bandázni, te szerencsétlen...) Ha csetelnének, elmaradhatatlan az "Üzi?" nevezetű felszólítás, amelynek kiírása után titokban reménykednek, hogy plátói szerelmük veszi a lapot és ír nekik. Ők posztolják a "Lájkolj és kapsz egy szívecskét az üzenőfaladra" kiírást szintén a fent említett reményben. Ők végeznek random felmérést "Lájk, ha örülsz a jó időnek" vagy "Szerintem csúnya vagyok. Lájk, ha szerinted nem" felkiáltásokkal. Képeket töltenek fel magukról, ahol aztán az összes létező ismerősüket bejelölik, hogy mindenki lássa, milyen borzasztóan népszerűek. A true BFF-ek ilyenkor "köszcsi" vagy egyszerű szívecske kommentelésével olvadoznak. Amellett, hogy hihetetlenül és végzetesen szerelmesek, iszonyatosan tapasztaltak és bölcsek is. Fennen hirdetik, hogy ők a "90-es generáció", ami lássuk be, elég nevetséges, ha az ember '95 után születik. Koraérettek, hiszen tisztán látják, mennyire igazságtalan az élet, hogy nem csinálhatják azt, amit csak szeretnének, a szemét szülők mindent tiltanak. 13 évesen nehogy már anyuci mondja meg, cigarettázhat-e a kicsi lánya, milyen baromság már ez! Ha mindez nem lenne még elég, igazi kis nyelvújítók. Lankadatlanul küzdenek a v betű w-vel való helyettesítéséért, a magánhangzók céltalan megnyújtásáért (számomra teljesen érthetetlen, miért menő az, hogy valakit Kittinek hívnak, ami a nevében Kittikee formában szerepel), valamint az i betű y-al való kicseréléséért. Amin végleg kiakadtam, az a következő szöveg, amit több kiskorú ismerősömnél is láttam már: 13 éves lány beleszeretett egy Most szívem szerint beszúrnám az „are you fucking kidding me?” meme-et. Valóban, az életkor csak egy szám, a cella meg csak egy szoba, ahogy nálam okosabbak már frappánsan megválaszolták ezt a kérdést. Nyilván egy 18 éves srácnak nincs is nagyobb vágya, mint egy kis 13 évessel járni. Ennyit azért nem változott még a világ, mióta én is annyi idős voltam. Lehet, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de én nem voltam ennyire retardált ennyi idősen. Vagy legalábbis nem hirdettem fűnek-fának.
Kategóriák: Életem
ilyen csinálni, de ma volt egy számomra nagyon vicces telefonbeszélgetésem, amit meg szeretnék osztani. :D én: És képzeld, már egy hete nincs bérletem, ezen is spórolok. Anya: És nem félsz, hogy lebuksz? én: Biciklizem, nem bliccelek... Lehet, hogy külső szemlélőknek annyira nem poén, de olyan kedves, hogy rögtön azt feltételezte rólam jóanyám, hogy bliccelek, az meg se fordult a fejében, hogy olyan menő és bátor vagyok (magamhoz képest), hogy biciklivel közlekedek a büdös BKV helyett. :D
mint egy lufi, amit leeresztettek. Úgy vágtam bele ebbe a félévbe, hogy juhéééé, kreatív leszek és egy csomó új dolgot fogok tanulni és szocializálódom és mozogni fogok és produktív leszek. Ez így is történt, alig van egy szabad percem, járok edzésekre, újságíró tanfolyamokra, felvettem 30 kreditet, egy év kihagyás után folytatom az észt szakirányt, valamint a kocsmák lelkes vendége vagyok továbbra is. Abba viszont nem gondoltam bele, hogy ez fárasztó lesz. Nagyon. A fent elsorolt tevékenységek elviszik az összes időmet. Nem ritka, hogy reggel fél 9-re megyek egyetemre és este 6-kor jövök ki onnan. Vagy este 8-kor spinning után. Vagy szintén 8-kor tanfolyam után. Erre jön még a "nincs kedved este meginni egy sört?" dilemmája. Lehet választani: sör és társaság versus pihenés és egyedüllét. Nyilván a társaságot preferálom. Csütörtök van, és sírni tudnék, ha belegondolok, hogy holnap 3 másfél órás előadásom/szemináriumom lesz még. Aludni akarok. De az se működik, hogy kihagyom a reggeli óráimat, olyan rohadt lelkiismeretes lettem e téren, hogy nem bírok tovább aludni, ha tudom, hogy egyetemre kell mennem. És itthon vagyok, de nem pihenhetek, vár rám még egy tudósítás, amit meg kell írnom újságírásra, valamint készülnöm kell a hétfői észt ZH-ra. Észtből egyébként iszonyatosan le vagyok maradva a többiekhez képest, a felét nem tanultam annak idején, amit ők már igen. Minden órán retardáltnak érzem magam, elrontom az összes ragozást, nem tudom kisujjból az eseteket, így meg nem nagyon lehet haladni. Szóval tanulom párhuzamosan az előző félév anyagát meg a mostanit. Arról nem is beszélve, hány könyvet kéne hétről hétre elolvasnom. Kellett nekem ennyi irodalmas tárgyat felvenni... Meg kell jegyeznem, élvezem az egészet, nem otthon ülök egész nap, értelmes dolgokat csinálok, fejlődök, erősödök és tanulok, de az energiám legvégénél járok lassan. Csinálok egy harmadik kávét is a mai napra, befejezem a picsogást és belevetem magam a feladatokba. ...fogalmazódott meg bennem a megállapítás, mikor elkeseredetten konstatáltam, hogy alig van már olyan ruhám, amibe kényelmesen beleférek. Nem tett jót az a prágai félév, amikor pénz híján szendvicseken és tésztán éltem. Jelentkeztem hát 1 kredites tesis kurzusra, konkrétan női kézilabdára. Általános iskolában sokat játszottunk, jó is voltam, szerettem is. Ma elvillamosoztam a BEAC-ra, megnézni magamnak az edzést. Összességében azt kell mondjam, remek volt. Elfáradtam, mint a szemét, fáj a lábam, minden bajom van, de jólesett. A bemelegítésnél azt hittem, feladom. Futkároztunk körbe-körbe, majd jött a "sípszóra leguggol és fut tovább", amikor megdöbbentem, mennyire hozzászoktak az izmaim a semmittevéshez és nem hajlandóak engedelmeskedni az akaratomnak. A legkeményebbnek mégis a "sípszóra fekvőtámasz és fut tovább" bizonyult. Most komolyan, 3 éve nem mozogtam, kivéve azt a néhány aerobik órát, amire eljártam, majd feladtam, hogyan lennék képes futás közben lazán lenyomni egy fekvőtámaszt? Az óra végén kéziztünk is rendesen, lőttem egy gólt, büszke vagyok magamra. Ebben a félévben értelmes dolgokat fogok csinálni. Hétfőnként kézilabda, este újságíró tanfolyam, szerdán spinning. Teljesen be vagyok zsongva, ez egy nagyon jó félév lesz. :)
Kategóriák: Életem
Pontosan egy éve ezen a napot vált hivatalossá, hogy az Uram meg én egy párt alkotunk. Eltelt egy év, és az egyik legkomolyabb dolog, amin ez idő alatt összevesztünk, az egy szelet paradicsom volt. Szerintem istencsászárok vagyunk.
Kategóriák: bkf
Tegnap bementem a BKF-re áttanulmányozni, milyen tantárgyakat kell elvégeznem a következő félévben, ha tavasszal végezni akarok. Szerencsére nem sokat. Az sokkal érdekesebb, hogy (én gyökér) képes voltam annak idején nem felvenni egy tárgyat (Hírszerkesztés), amire viszont épül egy másik (Kulturális újságírás). Persze mindkettőt meg kell csinálnom. Ha csúszok még egy félévet, az katasztrófa, hiszen nem elég, hogy nevetséges mennyiségű kredit miatt kellene költségtérítést fizetnem, a kredites túlcsúszásomat, ami már cirka 120000-re rúg és államisként (hál Istennek) nem kell kifizetnem, na azt is ki kéne perkálnom. Mission impossible. Egy megoldás van csak a helyzetre, ha egy másik egyetemen áthallgatással végzem el ezt a tárgyat. Alapból az ELTE-re gondoltam, van kommunikáció szak, de a tematikájukban meg az etr-ben nem találok semmit erről. Arra kérném a mélyen tisztelt blogomat olvasó közönséget, szánjon rám egy kommentet, ha tud olyan helyről, akár ELTE, akár más, ahol van "Kulturális újságírás" vagy arra hajazó tantárgy. Utána fogok járni, de nem veszem rossz néven a segítséget. :) Egy hete átléptünk az új évbe. Ideje elmélkedni egy sort, milyen volt 2011. Bevallom, rég nem volt ilyen szép évem. Januárban megismerkedtem az Urammal, akivel minden szép és jó. A találkozásunk teljesen váratlanul ért, nem voltam rá felkészülve, sőt, sokáig nem is mertem remélni, hogy ebből komoly dolog lesz. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez más, mint a többi, felszínes kapcsolat. Úgy tűnik, mindketten olyanra leltünk a másikban, amiről azt hittük, nem is létezik. És a legszebb, hogy ez alatt a lassan egy év alatt nem volt mélypont, nem volt válság. A hülyeségeinken túl tudunk lépni, a részeg veszekedéseken másnap röhögünk, a minket elszakítani próbálókon mosolygunk. Hogy tényleg az lesz-e a vége, amit szeretnénk, házasság és egyebek, nem tudjuk, de rég voltam ilyen boldog valaki mellett, az biztos. Februárban kezdődött a prágai félévem. Kétségtelenül a legjobb félévem volt. Viszonylag jól dokumentáltam itt a blogon, nem akarok róla sokat írni. Nagyjából tartjuk még a kapcsolatot a volt erasmusosokkal, de nagyon hiányoznak, főleg Ralitsa. Az egyetlen csalódás, hogy azt hittem, az a félév megváltoztatja az életem, más emberként jövök majd haza, aztán nem. Itthon rámtört a honvágy Prága után, ez az érzés még mindig lappang bennem. És alig változott valami. Talán annyi, hogy szívesebben tanulok, a fél éves prágai semmittevés után igénylem az egyetemre járást és vizsgákra készülést. A nyaram az egyik legunalmasabb volt a korábbiakhoz képest. Az Urammal voltam náluk egy hónapot, munkát kerestem eredménytelenül és unatkoztam, amíg ő dolgozott. Aztán hazamentem, és 2 hetet dolgoztam én is egy raktárban, nem volt leányálom. Az egyetlen nagyobb élmény a Hegyalja volt, de nem vagyok elájulva tőle, ennél nagyobb fesztiválokhoz szoktam. Nem fogott meg túlságosan. Ősszel visszajöttünk Pestre, az Urammal közös albérletbe. Nagyon jó ketten együtt élni. Nem kell másokhoz alkalmazkodni, vendégeket viszont akkor hívunk, amikor akarunk. Éééés van hűtő - ez a féléves prágai kolis szobámra nem volt elmondható, megtanultam jobban értékelni ezt a masinát. Amíg jó idő volt, biciklivel jártam suliba, büszke is vagyok magamra, ugyanis félek forgalomban tekerni, de megembereltem magam és nem is ütöttek el. Az év vége felé már a beadandók és vizsgák foglalták le az energiáimat, amit nem bánok. Elég sikeres őszi félév áll mögöttem, rég voltak ilyen jó jegyeim mindkét suliban. Az ELTE-n van még néhány vizsgám, de azt hiszem, a legtöbb jól fog sikerülni. Ami még lefoglal, az a gyakornokság az Egyetemi Könyvtárban. Jó érzés beülni a laptop mögé és pötyögéssel tölteni a napot, de tény, hogy a szakmai gyakorlat intézményét utálom. Nem szeretek ingyen dolgozni úgy, hogy kötelező 12 hetet végigdolgoznom. Értem én, hogy kell a diplomához, de jobban motiválna, ha csak 6 hét lenne. De legalább túl leszek rajta a tavaszi félévre, és akkor több időm marad a szakdogámra és az ELTE-s óráimra. Nem élek abban a tévhitben, hogy az évszám lecserélése automatikusan jobb eseményeket hoz az életbe. Leginkább rajtam múlik, milyen lesz 2012. Ha nem lesz rosszabb, mint az óév volt, én már boldog leszek. Nem is tudom, mi vitt rá, hogy visszatérjek a blogoláshoz. Talán megcsapott a karácsony hangulata, vagy mi... Mióta utoljára írtam, sok minden történt. Elkezdtem gyakornokoskodni az ELTE Egyetemi Könyvtárban, ami elég jó. Annyira menő átsuhanni a beléptető kapun a mágneskártyámmal, belibbenni a kód beírása után a hatalmas ajtón és felrobogni a jó esetben csak nyikorgó, rosszabb esetben el sem induló régi lifttel. Kezdek belerázódni az ottani munkába. Sok köze nincs a nyomtatott sajtó szakirányomhoz, de nem is bánom, itt értékesebb tudást szerezhetek a gyakorlatom alatt. Alapvetően itt is írnom kell, de nem cikkeket, inkább körleveleket, e-maileket, összefoglalókat. Eszembe jutott már az is, hogy szívesen dolgoznék egy ilyen helyen később is, ez a munka tetszik. Ülök a gép előtt és kreatívnak kell lennem, figyelni a megfogalmazásokra, hiszen egy rosszul megválasztott szó elronthatja egy levél egész üzenetét. Ez a félév tanulmányi szempontból mesés volt. A prágai lustálkodós félév után hihetetlenül élveztem, hogy voltak óráim, nem is kevés, volt házim, voltak beadandók, most pedig a vizsgák. Végre valami értelmeset csinálok. Igaz, a szorgalmi időszak utolsó 3 hete rettenetes volt, cikkek, szemináriumi dolgozatok és egyéb beadandók rengetege várt rám, de meglepően jól szerveztem meg az időbeosztásomat és egy cikk kivételével mindent leadtam. Nem hittem volna, hogy képes leszek rá. Néha felébredtem éjszaka és bámultam bele a sötétbe, miközben azon kattogott az agyam, hogy ezt nem lehet ennyi idő alatt megcsinálni, kevés az a 24 óra egy napra, nincs agykapacitásom és erőm erre. Aztán valahogy mégis csak sikerült. Victory is mine. A szociális életemmel is rendben vagyok, a rendszeres sörözések a lányokkal mindig bearanyozzák a napjaimat. Bár néha belegondolok, mennyi alkohol fogy el egy-egy ilyen találkozón. Természetesen nem merül ki ennyiben a heti kocsmázások száma, hiszen az Uram barátaival is gyakran találkozunk. Hááááát... Azzal vigasztalom magam, hogy egyetemista vagyok, nem alkoholista, csak a pénztárcámon ne látszana. Néha dühös vagyok magamra, ha eszembe jut, hány szolidnak induló sörözés végén mentem haza úgy, hogy vagy én támogatom az Uramat, vagy ő engem, ahelyett, hogy végre kialudnám magam. Úgy tűnik, ilyen ez a popszakma. Karácsony. Tegnap vettem meg az ajándékok nagy részét. Mindig az utolsó napokra hagyom a vásárlást, amiből általában kapkodás van, idén viszont teljes nyugalommal jártam a boltokat. Talán az is közbejátszott, hogy tudtam, kinek mit akarok venni. Ma indulás haza, holnap végre szenteste.
Úgy bizony. Ott voltunk csütörtökön a Szalay utcában, az elteonline is dokumentálta a jelenlétünket. Életem első tüntetése, de nekem túl békés volt. Valahogy azt képzeltem, hogy együtt skandáljuk, hogy HoffmannRózsatakarodj! és róla mintázott szalmabábot égetünk csak amolyan szimbolikus jelleggel. Hát ebből fél óra késés lett, ami alatt szólt a Kiscsillag meg a 30Y, voltak sok-sok beszédek, amiket alig hallottam (mellettem folyamatosan pofáztak, aztán a hangosítás se volt túl jó, pedig viszonylag közel volt a színpad), és másfél óra ácsorgás után meguntuk és elmentünk sörözni. Utólag sajnálom, Sámán szerint volt még egy nagyon jó szónok, meg a koporsós vonulást megnéztem volna, de legalább ott voltam. Mégis csalódás, szerintem nem egészen lehetett ezt komolyan venni, a média egy része szerencsére úgy tálalja, mintha igen, de én ott azt éreztem, hogy ez most kicsit egy jó buli, de mégsincs meg az az érzés, hogy valami igazán nagyot tettem az ügy érdekében. Sokan voltunk, vidékiek is, remélem lesz hatása. Bár olvastam egy cikket az origón, még 26.-i, abban már arról írtak, állítólag enyhítenék a tervezetet, de azóta se hallottam semmit és nem tudom, mennyire hitelesek az információk, előre örülni meg nem akarok. Egyébként ma döbbentem rá, hogy bkf-es csoporttársaim mennyire lófaszt se tudnak a felsőoktatásos tervezetről. Tréningem van a hétvégén, médiumok kezelése, feladatként sajtókonferenciát kellett csinálni pont ebben a témában. A csapatom tagjainak én meséltem el meg a netről lesték meg, miről is van szó. Értem én, hogy úgyis végeznek idén, de ennyire nem érdekli őket? Én tűkön ülök, derüljön már ki valami, fog-e érinteni engem, ők meg leszarják. Lehet ezt így is csinálni, nincs ezzel semmi baj, csak nem értem. Legalább tájékozottnak tűntem köztük. Végre erőt vettem magamon, összepakoltam kicsit és csináltam képeket a lakásról.
Két embernek tökéletesen megfelel, a hálóablak egy diófára néz, ami az udvar közepén nő, egyébként meg tipikus belvárosi gangos bérházról van szó. Az Urammal kidekoráltuk kicsit a falakat, kinyomtatott képeket raktunk fel, a háló ajtaján a This is Praha című egyik kedvenc prágai lolságom virít. Amúgy teljesen odavagyok azért a lakásért, szerelem volt első látásra. És ennyire problémamentes albim még nem volt. A főbérlő nagyon jófej. Rossz volt a hűtő, rögtön megszereltette. Mondjuk ez alap dolog, de eddig akárhol laktam, ha valami tönkrement, az vagy nagyon sokára lett megjavíttatva vagy nekem kellett intézkednem. Tehát teljesen elégedett vagyok, nagyon kis otthonos a hely.:) Nagy nehezen rászántuk magunkat az Urammal, hogy a hétvégi semmittevés (értsd szó szerint) helyett kimozduljunk egy kicsit és kezdjünk magunkkal valamit. Amikor megtudtam, hogy még nem járt a János-hegyen, azonnal jött az ördögi ötlet, hogy hohó, jól felviszem a hegyre, jól megnézzük a kilátót, aztán jól lelibegőzünk. Így is lett. Fogaskerekűvel felmentünk a Széchényi-hegyig. Eddig csak vonattal mentem onnan a János-hegyre, most kipróbáltuk a turistautat. Lassan ballagva egy óra sem kell a kilátó eléréséhez, viszont a kilátás helyenként fotózásra érdemes, nem is bántam, hogy nem a vonatot választottuk, pedig az is nagy élmény.
Az Erzsébet-kilátó története 1882-ig nyúlik vissza, amikor Erzsébet császárné a János-hegyen tekintette meg a város panorámáját az akkor még csak fából épült kilátón. 1908-ban kezdődtek a munkálatok a kőből készült kilátó felépítésére. Az elmúlt 100 év eseménydúsan telt a kilátó szempontjából, évtizedekig vörös csillag állt a tetején, ami erősen meg is rongálta a felső szintet, le is zárták egy időre a két felső szintet, aztán 2005-ben elkészültek a felújítási munkálatok és ma régi pompájában áll a Budai-hegység legmagasabb pontján.
Érdemes egyébként végignézni a http://janoshegyikilato.hu/ intróját, képekkel illusztrálja az elmúlt évszázadban a kilátó állapotát évtizedekre lebontva.
A panorámát nem tudom megunni. Van abban valami hihetetlenül varázslatos, hogy fenn állsz a világ tetején és körbenézel és alattad minden csak makettnek tűnik, te meg istenként szemléled a magasból. A misztikus érzést azért a külső környezet folyamatosan zavaró elemekkel bombázza visítozó kisgyerekek és mindenképpen a korláthoz furakodni szándékozó nyugdíjasok és önjelölt sztárfotósok alakjában. Zárásként lelibegőztünk, amiről sok értelmes kép nem született, bár nem is nagyon igyekeztem, korábbi kirándulásokból van már egy pár libegős kép. Büszkeségem határtalan, hogy tériszonyos Uram hajlandó volt velem libegni, mondjuk az is igaz, hogy útközben néha halálfélelmem volt, ha lenéztem és láttam, milyen magasan vagyunk és néha alig vártam már, hogy leérjünk... Hát most az van, hogy sikeresen felkerültünk Pestre az Urammal, ami szintén megér egy posztot, de előbb inkább írnék két túráról, amit nyár végén ejtettünk meg a Bakonyban. Vinye - Porva-Csesznek Vinyére hamar elvonatoztunk, persze a vonat késett, de minket nem érintett, ráértünk. Vinyén elballagtunk a kedvenc kis szalonnasütő helyünkre, ahol is Uram már kezdett volna tüzet rakni, mikor rájöttünk, hogy a nagy kapkodásban hoztunk mindent, sört, szalonnát, paradicsomot, hagymát, csak a kenyeret felejtettük el. Nórával magunkra vállaltuk a feladatot, hogy megpróbálunk kenyeret szerezni, de akkor már cigit is, mert az is fogyóban volt. A Pokol csárdáig kellett csak mennünk, aminek régen volt egy vicces felirata, miszerint "ide menj be, ne a mennybe", amin egy csomót röhögtem régen, most le akartam fotózni, de már eltűnt. A csárdában Antonio Banderas ikertesója készségesen áldozott a kenyérkészletükből némi apró ellenében, ezzel már nem volt gondunk, cigaretta viszont Vinyén egyáltalán nem kapható.
Közös erővel végül sikerült feléleszteni a tüzet, majd a szalonna megsütése sem okozott problémát, közben fogyott a sör és a kedv a továbbinduláshoz. 4 óra üldögélés, sütögetés és sörözés után úgy döntöttünk, ha sötétedés előtt haza akarunk érni, lassan ideje indulni. Összecihelődtünk és meglepően hamar értünk a porva-cseszneki állomásra. Útközben csak egy vicces eset történt. Úgy kezdődött, hogy előző nap Veszprémben voltunk tűzijátékot nézni, amire fénnyel felszerelkezve érkeztünk. A túra napján hátizsákot vittünk, amiben benne maradt a málnaszörp előző estéről. Ezzel nem is lett volna gond, nem zavart, meg el is feledkeztünk róla. Aztán túránk során elérkeztünk a vasúti emlékműhöz, persze felmásztunk, mert az kötelező. Aztán az Uram úgy döntött, hogy hegymászónak képzeli magát, azaz lemászik egy sziklán, én meg fotózzam.
Én fotóztam is, de el lett állítva a fényképezőn valami, szóval az összes kép ki van égve. Mindegy, Uram mászott, természetesen hátizsákkal, amit le akart ereszteni a földre, amikor már közel járt a földhöz. Én meg közben idegbajt kaptam, hogy ez a hülye tuti le fog esni, hívhatom a mentőket, aztán találjanak meg minket a Bakony közepén... Ő szerencsésen leért, viszont a hátizsák nem járt ilyen jól, leeresztés helyett legurult. Először eszünkbe se jutott, hogy ebből baj lehet, utána jutott csak eszünkbe, hogy ajjaj, üveges málnaszörp.... Belenéztünk a hátizsákba, üveg ripityára törve, szörp mindenütt, moshattuk a Cuhában a szörpös pulcsimat és egyéb holmikat, úgy éreztem magam, mint Ágnes asszony.
Végül megérkeztünk a vasútállomásra, ahol nyitva volt a büfé, ami csodaszámba megy, ugyanis évek óta nem láttam nyitva. Most úgy tűnik, a turistaház működteti. Vettünk sört, azaz sörkását, bele volt fagyva a sör a dobozba.
Mivel papucsban voltunk, hogy a gázlókon gond nélkül átkelhessünk, a murvás út annyira nem tett jót a talpunkban, és inkább a vonatot választottuk hazafelé. Ingyen utaztunk, a kaller bácsi a másik vagonban volt. Zircről még hazasétáltunk.
Kardosrét - Porva-Csesznek - Gézaháza - Kardosrét
Porva-Csesznekig nem történt semmi extra, nem egyszer jártunk már arra. Az út teljesen járható, ahol át kell kelni a Cuhán, ott az évek óta hídként funkcionáló kidőlt fatörzs megtalálható.
Porva-Csesznek után vált érdekesebbé a helyzet. A két opcionális turistajelzés közül megtaláltuk az egyiket, és abban a hitben élve, hogy úgyis erről csatlakozik le a másik, amelyiken alapból haladni szerettünk volna, elindultunk rajta. A táj idilli, benne a bizsergető érzés: valami újat fedezünk fel és nem tudhatjuk, a következő kanyar mit rejt. Bár a másik utat nem találtuk meg, beletörődtünk, hogy a Vadas-árkon haladunk végig, nem megyünk el Károlyházáig és bíztunk benne, így is jó lesz. Hát nem jöttek be számításaink. Egy képpel szeretném illusztrálni, milyen volt utunk 70%-a.
Nos, apukám törte az utat, ami nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, az ösvényt csalánrengeteg szegélyezte, szúrós szederindák és ezek a masszív sárga virágok alkottak áthatolhatatlan akadályt. Eleinte szórakoztató volt dzsungelharcosokként küzdeni a növényzettel, de amikor már csupa csaláncsípés, vágás, horzsolás és vér volt mindkét lábam, kezdtem kevésbé élvezni a helyzetet. Sok időt vesztegettünk el így, de nagy sokára kiértünk egy tisztásra, valamelyest kárpótolva eddigi fáradozásainkért. Ott találtunk az egyik fán egy télről visszamaradt plakátot, ami a decemberi Mikulás-túra egyik állomásaként definiálja a helyszínt. Na ja, a normálisabbak/tájékozottabbak télen járnak erre, amikor járható az ösvény.
Szerencsére a Gézaházáig tartó szakasz vége már járható volt, az egyetlen problémát egy undorító, dagadt döglött béka jelentett, aki volt szíves a lábam alá keveredni, rá azért nem léptem, de így is eléggé lesokkolt a látvány.
Kategóriák: vélemény
ha valaki részegen csókolózik egy szintén részeg sráccal, és másnap ráébred arra, hogy mégse volt ínyére a dolog, sőt, kifejezetten felháborodással tölti el a tudat, akkor mégis ki a hibás?
Kíváncsian várom a válaszokat.
Kategóriák: Életem
Úgy bizony. Végre magam mögött hagytam kényszeres elvágyódásomat és elkezdtem újra élvezni az életet itthon. Ebben nagyrészt közrejátszik a tény, hogy végre van munkám, még ha szar gyári meló, akkor is, másrészt jövő héten költözünk Pestre Urammal, és akkor végre visszakerülök a nyüzsgő fővárosi életbe. :) Már repesve várom. Mivel Veszprémben találtam melót, Uram elég messze van most tőlem. Már nincs sok hátra, de elég idegesítő, hogy míg Prágában voltam, azt mondogattuk, "már csak ezt kell kibírni és jó lesz, nem leszünk külön", ehhez képest ebben a 2 hétben sok-sok kilométerre vagyunk egymástól. Nagy úr a pénz, na. Legalább a hétvégén nálam volt, ami kalandosra sikeredett, néztünk tűzijátékot Veszprémben, ahol egy börtönt viselt csöves bácsival ittunk, másnap Vinyébe túráztunk, ahova elmentünk szalonnát sütni kenyér nélkül, de szerencsére a Pokol csárda Antonio Banderas-a kisegített minket. Viszont Uram mindenképpen ki akarta élni sziklamászási szenvedélyét, amit csak a hátizsákja bánt, sőt igazából csak a málnaszörpös üveg, mert az igencsak ripityára tört. Élmény volt a Cuhában állva Ágnes asszonyként mosni a málnaszörpös pulcsimat és egyéb holmikat, melyek megsínylették az esést. Rég volt ilyen mozgalmas hétvégém, de már hiányzott nagyon az aktivkodás. A héten még dolgozom, reggel 4kor kelek, fújjj. Bár az jobban aggaszt, hogy ma pakolás közben egészen szokatlan dolog történt a kezemmel. Egy teljesen alap mozdulat után olyat éreztem a kézfejemben, ami akkor szokott történni, mikor a könyökömet egy bizonyos szerencsétlen ponton ütöm meg és végigzsibbad a karom. Na most ez történt a kezemmel, nem volt egy kellemes érzés és azóta is fáj, jó lenne, ha elmúlna holnapra.
Kategóriák: vélemény
hogy kéne csinálni egy ilyen képet 9gag-re vagy valahova, hogy "le* csekkolod a pasid exének a profilját facebookon", és valami olyan szöveg, hogy "ez a ribanc mikor pasizik már be?" Tök vicces lenne.
*nem prefixum
Kategóriák: Életem
Egy hónap felsőzsolcai Uramnál tartózkodás után hazatértem a Bakonyba. Fura itt lenni. Az elmúlt fél évben nem töltöttem itt összesen egy hetet szerintem. A szobám is... olyan szokatlan. Megszoktam már az Uram kicsi, de világos szobáját, az enyém szintén kicsi, de cserébe sötét. Meg fura végignézni a holmijaimon, mióta hazajöttem Prágából, nem is pakoltam el minden cuccomat. körbenézek és emlékek mindenhol: a mini Eiffel-torony, amit Lauratól kaptam, a Pomorie-hűtőmágnes Ralitsától, az Orloj mása óra Feodortól, és a legviccesebb, a krumplipüré alap, amit Karel adott nekem, amikor a búcsúbuliban megmentett az éhhaláltól egy tál krumplipürével és mikor halálra dicsértem részegen, adott nekem két csomaggal. :) Aztán a kis kacatok, amiket kint vettem, a Prága-naptár, szövettáska, a kalapom, a cseh feliratú arctisztító tonik, amit a prágai Tescóból hoztam... Pont egyik nap kérdezte valaki, már nem emlékszem, ki, hogy túl vagyok-e a Prága utáni depressziómon. Hát nem teljesen. Ráadásul most, hogy az Uram messze van tőlem, még rosszabb. Ha vele vagyok, kevésbé süppedek az önsajnálatba és kezdek szomorkodni az elmúlt félév miatt. Egyébként nincs jogom panaszkodni, az Urammal boldogabb vagyok, mint valaha, végre hosszú idő után megtaláltam azt az embert, akivel boldog vagyok és ugyanolyan hülye, mint én. És annyira imádom, amikor felkelek reggel, ránézek és arra gondolok: igen, ez az én pasim, és annyira széééép és az enyém. :) És zseniális, amikor okosan kólázunk lefekvés előtt és hajnalig pofázunk mindenféle hülyeségről, mert nem tudunk aludni és awwww :) Szóval egyrészt boldogabb vagyok, mint valaha, másrészt meg itt ez a Prága-dolog, ami nem hagy nyugodni. Hát nem egyszerű... Most jutottam el odáig, hogy van erőm folytatni a blogot. Első körben befejezem a prágai bulikról elkezdett bejegyzést, aztán meglátjuk, mivel folytatom. Boat party
Először fent foglaltunk a helyet a nyitott részen, bízva abban, hogy a gyülekező viharfelhők valahol máshol fognak leszakadni. A társaságunkat kiegészítette három szlovák lány, Sasával, a szőke lánnyal már buliztunk együtt, egyébként az anyukája magyar, de ő maga nem tud magyarul, csak pár szót.
Sajnos számításaink az esővel kapcsolatban nem jöttek be, indulás után nem sokkal elkezdett szakadni az eső, amit villámok és mennydörgés kísért, nem volt szerencsénk. Mondjuk ilyen felhők láttán nem tudom, miben reménykedtünk... A hajó mélyén folytattuk a bulit, söröztünk, beszélgettünk és szárítkoztunk.
Nem is emlékszem, hogy annyira táncoltunk volna, egy idő után inkább leszartuk, hogy szakad az eső, kimentünk és ott folytattuk a bulit.
Ralitsa egyébként nem volt részeg, csak jól érezte magát, de tuti kinyírna, ha tudná, hogy ilyen képeket publikálok róla az interneten. :) Több képen szerencsére nem nagyon szerepelek, amit nem is bánok, nem voltam teljesen vállalható állapotomban. Kb. 4 órát töltött a hajó a vízen, megtett egy nagy kört a folyón, majd visszatértünk a kiindulási pontra. Összességében jó buli volt, nagyon örülök, hogy eljutottunk oda. Volt még afterparty a Sasazuban, de a korábbi rossz tapasztalatok miatt inkább kihagytuk, meg Feodor ment dolgozni másnap, így inkább hazamentünk éjfél körül. Očko
Végül az estének az vetett véget, hogy Karel feltétlenül haza akarta vinni a még mindig részeg Ralit, mi is követtük őket. Egyébként a hely is kiürült addigra és két kutya szaladgált benn, mikor leléptünk. Gondolom a tulaj kutyái, de akkor is, mi ez már? :o Gonsalo goodbye-party, Propaganda
Egyébként nagyon király parti volt, jó kis d'n'b muzsikával. Búcsúzásnál Gonsalo mindannyiunkat hosszan megölelt, nehéz volt úgy otthagyni, hogy tudtuk, másnap már elhagyja Prágát. :( És a végső: a saját goodbye-partink
Így nézett ki a drinking team a 9es block előtt Holba sörrel pózolva (Karel kedvence) Készültek fotók, de azok nagy része teljesen érdektelen, Karel a kezébe kaparintotta a fényképezőt és random fotózott mindent és mindenkit a lehető leghülyébb pillanataikban. Csoportkép azért készült még az este elején, íme a búcsúzók csapata.
Innen Luba, a vörös hajú lány az egyetlen, aki már nem erasmusos, bár annak idején az volt Cipruson, most tanul Prágában és ott is fogja befejezni az egyetemet. Irigylem nagyon, bár mesélte, mennyire szar, hogy minden félévben új erasmusosok jönnek, akiket fáj elengedni, de hát ez az élet rendje.
Ez pedig a végeredmény, Feodor sikeresen kiütötte magát, a rengeteg voda+sör kombó megtette a hatását. Egyébként nem volt semmi különös a bulin, szomorkodtunk és vodkába fojtottuk a bánatunkat. Zárásként a kedvenc képem az estéről, Rali meg én mint drinking team. Hiányzik ez a lány, jajjj. :(
Kategóriák: prága
szenvedek. hiányzik prága. majd ha magamhoz tértem, jelentkezem. Arra gondoltam, hogy most a prágai ittlétem legszórakoztatóbb részéről írok, a bulikról. Nézegettem a fényképeket és rá kellett jönnöm, hogy rengeteg olyan gyöngyszem van, amit facebookra nem tölthetek fel, mert mondjuk Rali kinyírna, de a blogomra simán. :) Ahogy utánaolvastam, a legtöbb partiról nem is nagyon írtam, most a legmókásabbakról akarok csak írni, és azokról, amelyikeken (miért húzza alá ezt a helyesírás ellenőrző, ez egy létező szó) készültek fotók. Pub11
Laura búcsúztatóján készült ez a kép, az asztal csendélete tipikus, sör és sör és sör. Hajjaj, ezek az undorító narancssárga asztalok hogy fognak hiányozni... meg a kanapé, ahol kényelmesen hátra lehet dőlni sörözés közben... Itt indult egyébként az ismerkedés az itteniekkel, azért is annyira kultikus ez a hely. Az elején nagyon sokat jártunk ide, a vendégeimet is mindig ide hoztam, amint megérkeztek, eddig mindenkinek tetszett. Azért néha sikerült berúgni itt is, voltak komolyabb esték is, csocsóztunk itt sokat, és a sapkámat is sikerült elhagynom. ♥ pub 11, hiányozni fogsz. Gonsalo party+Traffic Light Sasazu
Igen, erre a pillanatra tisztán emlékszem, olyan lapot húztam, ami a hullámot indította el, azaz tőlem indult a kör és mindenkinek innia kellett és mikor én befejeztem, akkor hagyhatta csak abba mindenki, de egyesével ám, mindenki akkor, amikor a mellette ülő is befejezte. Ez a kör legvégén állónak kedvez a legkevésbé, ő iszik a legtovább, és ez a személy Gonsalo volt. Nem örült neki annyira. :D
Csendélet asztallal. Volt ott minden finomság. :)
Girl power.
offical "how to show off" picture. Mikor már mindenki igen jól érezte magát, elkezdtünk a Sasazu felé szállingózni. Annyit kell róla tudni, hogy rohadtul kiesik a központtól és Karel nagyon féltett minket, mert az az a hely, ahova sokan csak verekedni járnak. A traffic light buli lényege meg az volt, hogy facebook status alapján kaptunk világítós karperecet, a piros volt a foglalt, a narancssárga talán a nyitott kapcsolat, a zöld meg a szabad. Én a pirosra szavaztam, szerintem akkor is ezt kértem volna, ha éppen szabad vagyok. Annyira szánalmas volt ez a karperecezés szerintem, valahogy felborult a sorrend az ismerkedésnél, az emberek nem egymást nézték meg először, hanem a karperec színét, ez annyira kiábrándító. A buli mindenesetre nem volt rossz, bár odafele majdnem sikerült egy részeg társasággal nézeteltérésbe keveredni, a ruhatárnál fél órát vártunk és hazamenni sem volt egyszerű, tekintve az éjszakai közlekedést és a nagy távolságot.
Open air
Ezután találtuk ki, hogy ugyan már, igyunk vodkát. Így belegondolva életemben nem ittam még ennyi vodkát, mint itt. Szóval vettünk egy fél litert talán, már nem emlékszem. A boltban a fesztiválra való tekintettel nem adtak ki üveget, így műanyag flakonban kaptuk a vodkát. Elég csöves érzésem lett tőle. Mindenesetre nagyot dobott a hangulaton.
Feodor és a photobombing.
Martin cigit teker, én meg próbálok értelmes fejet vágni. Nem sikerül.
Ez a srác meg nem tudom, ki, azóta se találkoztam vele, Karelék haverja és iszonyatosan részeg volt. Bár ez szerintem látszik rajta. Később még ellátogattunk az elektronikus zenés sátorba, ott csapattuk, találtam valami szalagot a földön, muszáj volt a nyakamba kötnöm és azzal mászkálnom az este további részében. Egyszer sikerült elvesztenünk egymást Raliékkal, ráadásul lemerült a telefonja is, remek volt. Mikor nagy nehezen megtaláltuk egymást, még beültünk egy levezető sörre a pub11-be, majd elvonultunk aludni. folyt.köv. Lehet, hogy nem kéne ezt a posztot megírnom, de annyira tehetetlennek érzem magam. Nem tudom megállítani az idő múlását. Tegnap átlapoztam a naptáramat és megdöbbenve láttam, hogy már csak három hetem van itt Prágában. Hát majdnem elsírtam magam. Nem akarok hazamenni. Vagyis igen, egyrészt izgatott leszek, ha erre gondolok, hazamegyek, a kis családomhoz, az Uramhoz, a barátaimhoz, lelki szemeim előtt látom a házunkat, képzeletben bejártam már százszor, látom a szobám, a konyhát, az udvart, a falut, ahogy körülöleli az erdő, látom a temetőt, az utakat a fák közt. Látom örök kedvencemet, Veszprém csendes városát, a Canyont, a Kossuth utcát, a Benedek-hegyet, érzem a bódítóan meleg levegőt, ahogy Utcazenén sörrel a kezemben fekszem a fűben, látom a veszprémi arcokat. Aztán látom a Balatont, a sörözést a parton, még mielőtt bemennénk a vízbe, látom a húgom, aki az olcsón vett vicckönyvéből olvas fel egész délután, a hülyéskedéseket a vízben, emlékszem az érzésre, amikor vacogva tipegek bele a jéghidegnek tűnő vízbe, fél óra múlva meg ki se akarok menni, és tudom, hogy minden egyes alkalommal leégek hála világos bőrömnek. Látom Budapestet, az ismerős helyeket, a Trefort kertet, ahol annyit üldögéltem, a Mistert, bár a kínaiak megszállták azt is és szaros éttermet csináltak a helyére (:@), a kolikat, a számban a macifröccs íze, látom a kis pajtásaimat, hű ivócimboráimat, emlékszem az andersenes estékre, a gépész bulikra, nagy vödrözésekre, a sok hülyeségre, amiket csináltunk. Aztán ott az Uram, akivel összeköltözünk, izgalmas lesz és végre sokat leszünk együtt, megyünk majd fesztiválozni meg megismerem Miskolcot és a környéket, és én is viszem a Bakonyba, fárasztjuk majd egymást a hülyeségeinkkel, jó lesz. :) Másrészt meg... összeszorul a gyomrom. Laura és Gonsalo már hazamentek, a lengyelek is, a három ír lányból kettő sincs már Prágában. És tudom, hogy Feodor hónap vége előtt hazamegy és nem tudom, hogy fogom kibírni a búcsúzást. Lehet, hogy soha többet nem látom az életben, bár meghívott Törökországba, de pénzem egyelőre nincs. Azt is látom, hogy hónap végén én is hazamegyek, el kell búcsúznom Ralitól, aki olyan, mintha a húgom lenne és Kareltől, akinek iszonyatosan hiányozni fog az érdekes kifejezésmódja. Rali is meghívott magához, nyár végén talán meg is tudom látogatni Bulgáriában. De soha nem lesz már olyan semmi, mint most. Hazamegyünk mind, a saját kis országunkba, a saját kis életünkbe, találkozhatunk még, de az lehet, hogy nem Prágában lesz, nem lesz ott mindenki... És a város, imádom ezt a várost, a maga nyugodt lüktetésével, a finom sörökkel és gyönyörű városképével, a villamosokkal és kissé hűvös emberekkel együtt. És hiányozni fog a Strahov, ahol mindig nagy az élet, mindenki részeg esténként, mindenki grillezik, ó és a 11es épület kocsmája, a törzshelyünk... Meg az érzés, hogy külföldi vagyok, meg a nemzetköziség érzése, hogy minden este más ország képviselőjével iszunk, vélemények ütköznek és kultúrák, szokások, a nagy viták vallásról és történelemről, talán ez fog a legjobban hiányozni. Feodor mondta azt nemrég, hogy changes are always good in life. Igaz, de szerintem ő is csak áltatja magát, hiszen neki még nehezebb lesz a sora Törökországban. Én valahogy úgy látom, hogy a változás az életemben az volt, amikor kijöttem ide világot látni, ha hazamegyek, csak folytatom azt az életet, amit otthon hagytam. Mentsetek meg önmagamtól. |
